A legkülönbözőbb stílusokat képviselő táncos rendezvényeket kínál tavasszal és nyáron az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a programokról tartott szerdai sajtótájékoztatón a város emblematikus kulturális rendezvényeként emelte ki a Savaria Nemzetközi Táncversenyt, amelyet immár 52. alkalommal rendeznek meg a vasi megyeszékhelyen.

Mint hozzátette, a tánc szeretetét már gyerekkorban el kell ültetni az emberekben, Szombathelyen pedig nagy hagyományai vannak a táncnak, éppen ezért helyes, hogy a tavaszi és a nyári kulturális programoknál is meghatározó ez a műfaj.

Parais István, az AGORA igazgatója elmondta, hogy április 29-én ismét egy nagyrendezvénnyel ünneplik meg a tánc világnapját: Szombathely főterén három színpadon 32 különböző táncos formáció, együttes és csoport lép majd fel, a házigazda ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes pedig nagyszabású műsort ad este az AGORA Művelődési és Sportházban.

Május 19-én Szombathely ismét az egyik helyszíne lesz az Európai Quadrille Táncfesztiválnak, melynek keretében több száz középiskolás diák táncol majd – érettségiző társaikat köszöntve – francia négyest Johann Strauss A denevér című operettjének részletére.

Május utolsó vasárnapján idén új helyszínen, a felújított sportházban és környékén rendezik meg a városi gyermeknapi forgatagot, amelyen többek között a Mesebolt Bábszínház előadásával és a Rutkai Bori Banda koncertjével várják a gyerekeket.

Június 3-án rendezik meg a Savaria Nemzetközi Táncversenyt, amelyről Parais István az ország legkiemelkedőbb versenytáncos rendezvényeként beszélt, és amely idén WDSF Latin Világkupa lesz.

A tavaszi és nyári nagyrendezvények sorát idén is a Szentivánéji Vigasságok zárja, amelyre idén is több tízezer embert várnak a szombathelyi emlékműnél és a csónakázótó szigetén. Az este sztárfellépője Rúzsa Magdi lesz.