Ausztria elállt attól a tervétől, hogy csökkenti az ott dolgozó külföldiek családi támogatását, a magyar családokat is érintő döntés az osztrák-magyar tárgyalások nagy eredménye – jelentette ki Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel.

A minisztert arról az osztrák tervről kérdezték, amely szerint Ausztriában a származási ország szintjéhez igazítanák az ott dolgozó uniós polgárok külföldön élő gyermekei után folyósított szociális támogatást.

A miniszter közlése szerint az osztrák féllel folytatott tárgyalásokon Orbán Viktor miniszterelnök és ő is világossá tette, hogy nem tudják elfogadni Ausztria egyoldalú intézkedéseit, és az osztrák partner ezt “belátta”. Balog Zoltán nagy eredménynek nevezte, hogy a szomszédos ország elállt a szándékától, hogy kárt okozzon a magyar családoknak.

Véleménye szerint igazságtalan, “sportszerűtlen” dolog lett volna kiemelni egy elemet a magyar családtámogatási rendszerből. Az osztrák fél arra hivatkozott, hogy voltak, akik visszaéltek a rendszerrel – mondta, hozzátéve: ezekben az ügyekben természetesen el kell járni, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen hátrány érje azokat, akik tisztességesen ott dolgoznak.

A CEU-val kapcsolatban Balog Zoltán azt mondta: egy zavaros, átláthatatlan, előjogokat biztosító jogi forma jött létre az intézménynél, amiről 1993 óta folyik a jogi vita, “ezt mindenképpen meg kell szüntetni”. “Ebben a formában nem szeretnénk, ha a CEU tovább működne” – közölte, hozzátéve: a Közép-európai Egyetem – amely egy önálló, magyar akkreditációjú intézmény – megmaradásához viszont fűződnek magyar érdekek. Az utóbbi keretében eddig is működtek értékes tudományos műhelyek, azonban hogy mit tett ehhez hozzá a CEU, az nem világos – fogalmazott.