Előzetes letartóztatásba helyezte a Szombathelyi Járásbíróság az ügyészség indítványára azt a férfit, akit pénteken az M86-os főúton tetten értek a rendőrök, miközben négy migránst szállított – közölte a Vas Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

Simon József tájékoztatása szerint a magyar férfi Budapesten megállapodott a Magyarországon illegálisan tartózkodó négy külföldivel abban, hogy 300 euróért Bécsbe szállítja őket.

Hozzátette: a gyanúsított által vezetett személygépkocsit a rendőrök a Vas megyei Vát térségében megállították, ellenőrizték, a tetten ért férfit pedig elfogták és előállították.

Az ügyészség az eljárás meghiúsításának, a szökés és az elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta a férfi előzetes letartóztatását, amelyet a bíróság hétfőn egy hónapra elrendelt – írta közleményében a megyei főügyész.