A körmendi vezetőség a kupadöntő alatt sem tétlenkedett, hiszen megtalálta az elküldött Jordan Loveridge utódját.

A csapat ötödik légiósa a profi karrierjét Magyarországon kezdő Lasan Kromah lehet. Ebben a szezonban egészen kiemelkedő statisztikát produkált, hiszen 31 bajnoki mérkőzésen 19.8 pont, 4.8 lepattanó, 2.3 gólpassz és 2.3 szerzett labda került a neve mellé.

A körmendieknek fájó lehet Lasan Kromah neve, hisz több mutatóban is új csapatat ellen ért el kiemelkedő teljesítményt. A 2015. április 18-án, Székesfehérváron megvívott mérkőzésen 39 pontot dobott, közte 7 hárompontossal, szerzett 5 labdát, igaz gólpassz nem került a neve mellé.

A tervek szerint a játékos kedden, a kora délutáni órákban érkezik meg Körmendre és kezdi meg a felkészülést a bajnoki szezon hátralévő részére.

Lasan Kromah (a labdával) 39 ponttal járult hozzá a fehérváriak sikeréhez, szépen búcsúzott az Alba. Fotó: Molnár Artúr (feol.hu)

Lasan Kromah (a labdával) 39 ponttal járult hozzá a fehérváriak sikeréhez, szépen búcsúzott az Alba. Fotó: Molnár Artúr (feol.hu)

Az Egis Körmend sajtóközleménye:

Lasan Kromah lehet csapatunk ötödik idegenlégiósa

Az elmúlt napok sem múltak eseménytelenül a klub háza táján, hiszen Jordan Loveridge távozása után a szakmai stáb folyamatosan figyelte a piacot és tárgyalt több játékossal is annak érdekében, hogy megerősítse a keretet, növelje a rotációs lehetőségeket a szezon hátralévő részében.

A Szeged elleni kupa bronz meccsel párhuzamosan hivatalossá vált, hogy Lasan Kromah lehet csapatunk ötödik idegenlégiósa. A 198 cm magas játékos 2009 és 2013 között a George Washington egyetem játékosa volt, de végzősként már a Connecticut egyetem csapatát erősítette (érdekesség, hogy ebben az intézményben fejezte be egyetemi karrierjét csapatunk másik játékosa, Sterling Gibbs is), mely csapattal 2014-ben NCAA (amerikai egyetemi bajnokság) bajnoki címet ünnepelhetett.

Első profi szezonját hazánkban, az Alba Fehérvár csapatánál töltötte és egészen kiemelkedő statisztikákkal rukkolt elő, hiszen 31 bajnoki mérkőzésen 19.8 pont, 4.8 lepattanó, 2.3 gólpassz és 2.3 szerzett labda került a neve mellé.

Második szezonját a török Konyaspor Basketbol Kulubu csapatánál kezdte meg, ahonnan anyagi okok miatt távozott és 2015 decemberében a görög elsőosztályú Enosi Kalathosfairisis Kavalashoz szerződött. 13 bajnoki mérkőzésen 14.8 pont, 3.9 lepattanó, 2.6 gólpassz és 1.8 szerzett labda volt az átlaga.

Az idei szezont a D-ligában szereplő Westchester Knicks csapatánál kezdte meg, majd 3 mérkőzésen pályára lépett a görög ASP Promitheas Patras színeiben. 2017 januárjában az ausztrál bajnokságban vitézkedő Melbourne United játékosa lett, mely csapat nem jutott a legjobb négy közé, így Lasan szabadon igazolhatóvá vált.

A tervek szerint a játékos kedden, a kora délutáni órákban érkezik meg Körmendre és kezdi meg a felkészülést a bajnoki szezon hátralévő részére.

Egy kis emlékeztető Lasan Kromah magyarországi mérkőzéseiből: