Az Egis Körmend hazai pályán huszonegy pontos vereséget szenvedett a Chalontól szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjében, a párharc első mérkőzésén.

A második csoportszakaszból 4/2-es győzelmi mérleggel nyolcaddöntőbe jutott körmendiek szombaton a Kecskemét hazai legyőzésével „melegítettek” az EK-mérkőzésre, ahol az 5/1-gyel továbbjutó Chalonnal kerültek szembe. A vendég csapat a második helyen áll a francia bajnokságban, míg az EK első csoportkörében egyszer legyőzte az Alba Fehérvárt, egyszer pedig kikapott tőle.

Az európai szövetség honlapján összesítette a nyolcaddöntős mezőny erőviszonyait, s ebben a vasiak az utolsó előtti, 15. helyet foglalták el, míg francia ellenfelük harmadik lett a rangsorban.

Az előjelek tehát nem sok jót ígértek Gasper Potocnik vezetőedző csapatának, a Chalon ennek megfelelően már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést, és több mint tízpontos előnyt szerzett (15-26). A második negyedben sokkal jobban játszott a Körmend, ennek köszönhetően szorossá tette a mérkőzést (37-39).

A második félidő első játékrésze kiegyenlített küzdelmet hozott, a negyedik negyed elejéig egyik csapat sem tudott jelentős különbséggel meglépni a másiktól. A vendég együttes ekkor rákapcsolt, a körmendiek viszont képtelenek voltak a gyűrűbe találni, így hamarosan több mint húsz pontos lett a különbség (60-81). A Chalon a folytatásban sem engedett ki, és nagy különbséggel győzött, gyakorlatilag eldöntve ezzel a továbbjutást.

Egis Körmend – Elan Chalon (francia) 78-99 (15-26, 22-13, 23-27, 18-33)

Körmend, 2000 néző. FIBA Europe Cup nyolcaddöntő, 1. mérkőzés.

Játékvezetők: Lorenzo Baldini (ITA), Sergei Beliakov (RUS), Anastasios Manos (GRE). Ellenőr: Pavel Smid (CZE)

Egis Körmend: Petty 24/6, Smith 11/6, Ferencz 2, Allen 10, Csorvási 11. Csere: Horti 7/3, Gibbs 13/6, Loveridge -, Németh -. Vezetőedző: Gasper Potocnik

Elan Chalon: Roberson 26/21, N’Zeulie 7/3, Harris 14/12, Clark 27/3, Fall 6. Csere: Pitard 3/3, Loum 2, Boutielle 5/3, Marshall 7, Gantswa 2. Vezetőedző: Jean-Denys Choulet

Mestermérleg:

Gasper Potocnik: – Ma egy nagyon jó csapat volt az ellenfelünk, harminc percig tudtuk tartani a lépést, aztán kiütközött a tudásbeli különbség. A franciák keményen védekeztek, és kiváló, átlag feletti dobóteljesítményt produkáltak. Mi is sokat dobtunk kosárra, de gyenge százalékkal. Nincs időnk szomorkodni, holnaptól már készülünk a ZTE elleni rangadóra.

Jean-Denys Choulet: – Meglepett ez a kiváló hangulat, ami a sportcsarnokban uralkodott, kezdetben okozott is egy kis zavart a játékunkban. Tartottunk a Körmendtől, hiszen korábban két francia ellenfelüket is megleckéztette. Mi ma okosan játszottunk, jól védekeztünk és nagyon jól dobtunk, ezért nyertük meg a mérkőzést.

A visszavágóra két hét múlva kerül sor Chalon-sur-Saone-ban.

Ki volt az Egis Körmend - Elan Chalon mérkőzés legjobbja?

  • PETTY Parrish (74%, 17 szavazat)
  • GIBBS Sterling (9%, 2 szavazat)
  • CSORVÁSI Milán (4%, 1 szavazat)
  • DOKTOR Péter (4%, 1 szavazat)
  • FERENCZ Csaba (4%, 1 szavazat)
  • MÁRTON Ádám (4%, 1 szavazat)
  • ALLAN Terry (0%, 0 szavazat)
  • OROSZI Bence (0%, 0 szavazat)
  • NÉMETH Ákos (0%, 0 szavazat)
  • MOLNÁR Levente (0%, 0 szavazat)
  • LOVERIDGE Jordan (0%, 0 szavazat)
  • HORTI Bálint (0%, 0 szavazat)
  • SMITH Lenzelle (0%, 0 szavazat)

Összes szavazat: 23

Loading ... Loading ...


Képgaléria: https://www.facebook.com/pg/9900hu/photos/?tab=album&album_id=1211627735589616

FIBA összehasonlítás: http://www.fiba.com/europecup/16-17/0802/K%C3%B6rmend-Elan-Chalon

Online statisztika: http://www.fiba.com/ls/#12643&12646-2-A

A mérkőzés felvétele: https://youtu.be/IGLem23XNrw