2016-11-16-egis-kormend-bcm-gravelines-dunkerque-eredmenySzoros első félidő után, a második játékrészben parádézott a körmendi csapat és több mint 20 pontot vert neves, a kupában eddig még veretlen francia ellenfelére.

A bajnoki bronzérmes körmendiek múlt heti, limburgi sikerükkel 2/2-re javították győzelmi mérlegüket, ám a veretlenül éllovas Gravelines ellen hazai pályán sem ők számítottak esélyesnek. A két gárda észak-franciaországi meccsén az ellenfél 95-76-ra nyert. Teo Cizmic körmendi vezetőedző gondjait fokozta, hogy sérülés miatt ezúttal sem számíthatott a két hete 20 pontot dobó Devon Saddlerre.

A vasiak már az első és a második negyedben is remekül teljesítettek, de a nagyszünetben még csak két ponttal vezettek. A harmadik felvonásban támadásban és védekezésben még hatékonyabbá vált a magyar együttes, amely az amerikai Terry Allen és Jordan Loveridge vezérletével megfosztotta veretlenségétől a dunkerque-i csapatot.

A Körmend egy hét múlva, a csoportkör zárásán a holland Groningent fogadja. A december 14-én elrajtoló középdöntőbe – ahol már csak 24 csapat szerepel – a kvartettek első és második helyezettje jut tovább, kiegészülve a tíz csoport négy legjobb harmadikjával.

A pirosba öltözött szurkolók újra remek, pokoli hangulatot varázsoltak az egész mérkőzés alatt, mely után az Egis Körmend 3 győzelemmel és 2 vereséggel komoly lépést tett a továbbjutás felé. A csoport utolsó mérkőzésén, a Donar Groningen ellen már egy pontos győzelem is elegendő a biztos tovább jutáshoz.

Eredmény, FIBA Europe Cup B csoport, 5. forduló:

Egis Körmend – BCM Gravelines Dunkerque (francia) 85-60 (16-14, 19-19, 20-11, 30-16)

Körmend, 2000 néző, Vezette: Paulo MARQUES (POR), Petar DENKOVSKI (MKD), Marko VLADIC (AUT); Ellenőr: Pavel SMID (CZE)

Egis Körmend: Petty 9/3, Smith 3, Ferencz 9/9, Loveridge 21/12, Horti 6. csere: Allen 23/6, Csorvási 14, Németh -. Vezetőedző: Teo Csizmics

BCM Gravelines Dunkerque: Cobbs 18/3, Henry 10/6, Gibson 14/6, Hesson 10/6, Solomon -. csere: Mokoka 3/3, Cel 5/3, Keita -, Pietrus -.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 5-4. 9. p.: 14-14. 14. p.: 22-21. 17. p.: 31-29. 23. p.: 37-38. 29. p.: 55-44. 32. p.: 63-50. 38. p.: 81-58 .

Mestermérleg:

Teo Csizmics: – Úgy érzem, hogy az egész mérkőzésen mi domináltunk, irányítottuk a játékot. Voltak kisebb hibáink, gyengébb időszakaink, de a játék szinte minden elemében felülmúltuk ellenfelünket. Fontos győzelmet arattunk, bízom a továbbjutásban. Remélem az összeszedett kisebb sérülések gyorsan gyógyulnak majd. Külön köszönöm szurkolóink buzdítását, ismét nagyon sokat segítettek.

Christian Monschau: – Ellenfelünk óriási elszántsággal és motivációval játszott. Bátran vállalkozott a dobásokra, jól szedte a lepattanókat és második szándékból is sok pontot szerzett. Gratulálok a Körmendnek, megérdemelten nyert ilyen arányban is.

Ki volt az Egis Körmend – BCM Gravelines Dunkerque mérkőzés legjobbja?

  • ALLAN Terry (40%, 27 szavazat)
  • LOVERIDGE Jordan (21%, 14 szavazat)
  • CSORVÁSI Milán (19%, 13 szavazat)
  • PETTY Parrish (13%, 9 szavazat)
  • FERENCZ Csaba (3%, 2 szavazat)
  • SMITH Lenzelle (1%, 1 szavazat)
  • DOKTOR Péter (1%, 1 szavazat)
  • HORTI Bálint (0%, 0 szavazat)
  • MOLNÁR Levente (0%, 0 szavazat)
  • NÉMETH Ákos (0%, 0 szavazat)
  • OROSZI Bence (0%, 0 szavazat)
  • SADDLER Devon (0%, 0 szavazat)
  • MÁRTON Ádám (0%, 0 szavazat)

Összes szavazat: 67

Loading ... Loading ...

Az 5. forduló másik mérkőzésén: Donar Groningen (holland)–Limburg United (belga) 98–70

B csoport GAMES GAME POINTS POINTS
# Team P W L % For Agt +/- FA AA
1 BCM Gravelines 5 4 1 80.0 403 393 10 80,6 78,6 9
2 Egis Körmend 5 3 2 60.0 427 394 33 85,4 78,8 8
3 Donar Groningen 5 3 2 60.0 411 384 27 82,2 76,8 8
4 Limburg Utd 5 0 5 0 415 485 -70 83,0 97,0 5

FIBA összehasonlítás: http://www.fiba.com/europecup/16-17/1611/K%C3%B6rmend-BCM-Gravelines

Online statisztika: http://www.fiba.com/ls/#12643&12686-B-10

Mérkőzés felvétele: https://www.youtube.com/watch?v=CKuXr-5LHsI&list=PLCXERy73Oiz9KkxODJmdLIFubE5QN-jDb&index=5