Domiterné Molnár Annamáriát választották meg polgármesternek vasárnap a Vas megyei Rátót községben megtartott időközi választáson – közölte a település jegyzője az MTI-vel.

Kelemen Marcell elmondta, hogy a 268 lelkes településen azért kell időközi voksolást tartani, mert a tavaly ősszel függetlenként polgármesterré választott Málics Ferenc elhunyt.

Ismertetése szerint a szavazásra jogosult 233 választópolgár közül 110-en járultak a szavazóurnához, a 107 érvényesen leadott szavazat közül 91-et kapott a polgármesternek megválasztott Domiterné Molnár Annamária független jelölt. A második helyen a szintén függetlenként indult Horváth Attila János végzett 13 szavazattal, a harmadik pedig a Munkáspárt jelöltje, Fehérvári Zsolt István lett 3 szavazattal.

Domiterné Molnár Annamária eddig is tagja volt a képviselőtestületnek, alpolgármesterként irányította az önkormányzat munkáját, ezért képviselői helyére a települési listáról került be az akkor legtöbb szavazatot kapott, de mandátumot nem szerzett jelölt.

Krancz Imre lett Vaskeresztes polgármestere

Krancz Imrét választották polgármesternek a Vas megyei Vaskeresztesen vasárnap megtartott időközi választáson – közölte a település jegyzője az MTI-vel.

Linhárt Gábor tájékoztatása szerint a 365 lelkes, főként német nemzetiségiek lakta községben azért kellett időközi választást tartani, mert a település korábbi vezetője, Balázs János Miklós (független) szeptemberben lemondott.

A vasárnapi voksoláson a 296 választásra jogosult közül 136-an adták le szavazatukat, ebből négy volt érvénytelen. A független jelöltként induló Krancz Imrére 124-en szavaztak, míg ellenfele, Kovács István munkáspárti jelölt 8 szavazatot kapott –  ismertette.

Hozzáfűzte: Krancz Imre vállalkozó 2010 és 2012 között már volt Vaskeresztes polgármestere, az utóbbi néhány hónapban pedig alpolgármesterként irányította a testület munkáját.

Polgármesteri munkáját társadalmi megbízatásban látja majd el, képviselői helyére a települési listáról került be a tavaly októberben a legtöbb szavazatot kapott jelölt.