Önmérsékletre kérték Ankarát a NATO-tagállamok nagykövetei kedden Brüsszelben török kérésre tartott rendkívüli tanácskozásukon, miután a török légierő lelőtt egy orosz harci gépet a szíriai határ közelében.

Ankara álláspontja szerint az orosz gépet török légtérben lőtték le. A 28 NATO-nagykövet egyike sem vette védelmébe Oroszország cselekedetét, azonban többen is hangot adtak aggodalmuknak, hogy a török légierő a lelövés helyett miért nem kísérte ki inkább az orosz harci gépet a légteréből – mondták a tanácskozáson jelen lévő, ám névtelenül nyilatkozó diplomaták a Reuters hírügynökségnek.

A NATO illetékesei egyetértettek abban, hogy az orosz vadászbombázó megsértette a török légteret. Egy amerikai illetékes szerint az orosz gép átrepült a török légtér egyik két mérföldes beékelődő szakaszán a szíriai Idlíb és Latakia tartományok között, ami azt jelenti: a vadászbombázó mindössze másodpercekre tartózkodott a török légtérben.

Ankara két légtérsértést is jelentett, amik közül az egyik 17 másodpercig tartott – mondta egy NATO-diplomata, aki hozzáfűzte, hogy a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson lejátszották a török figyelmeztető üzeneteket. Öt perc leforgása alatt összesen 21 ilyen üzenetet küldtek. „Nyilvánvaló, hogy az oroszok nem tisztelték a játékszabályokat és a szuverén légtér szabályait.” A diplomata szerint Ankara korábban többször is figyelmeztetett arra, hogy nagyon komolyan vették orosz gépek múlt hónapban történt légtérsértéseit.

„Azonban van más módja is az ilyen incidensek kezelésének” – mondta egy névtelenséget kérő másik diplomata. Oroszország álláspontja szerint a lelőtt harci gép nem sértette meg a török légteret, hanem útja során végig Szíria felett repült.

A pilóták mentése közben meghalt egy orosz katona

Meghalt egy orosz katona, aki részt vett a török légierő által lelőtt Szu-24 orosz vadászbombázó pilótáinak mentésében a szíriai-török határ közelében kedden. A műveletben részt vevő helikopterre rálőttek – közölte az orosz hadsereg vezérkari főnöksége.

„Két Mi-8 típusú helikopterrel kutató-mentő műveletet végeztünk, hogy kimenekítsük a lezuhant vadászgép pilótáit. Egy katonát megöltek” – jelentette be Szergej Rudszkoj tábornok. A tiszt megerősítette, hogy a vadászbombázó egyik pilótája meghalt, amikor a katapultálás után ejtőernyővel próbált meg földet érni. „A repülőgép szíriai területen, a határtól négy kilométerre zuhant le. A legénység katapultált. Az elsődleges értesülések szerint az egyik pilóta a levegőben halt meg, amikor a földről rálőttek” – mondta a tábornok a televízióban.

A pilóták sorsáról korábban ellentmondásos értesülések érkeztek. A felkelők a nap folyamán videót juttattak el a Reutershez, amelyen az egyik pilóta látható mozdulatlanul a földön.

Dzsahíd Ahmad, a Parti Brigád nevű csoport szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy a katapultálás után a pilóták megpróbáltak földet érni ejtőernyővel a kormányerők kezén lévő területen, de a csoport fegyveresei lelőtték őket. Ahmad szerint a lázadók az egyik pilótát eltalálták, ő holtan ért földet. A másik pilóta sorsa egyelőre ismeretlen. Egyes hírek szerint a szíriai lázadók foglyul ejtették.

A NATO-főtitkár kiállt Törökország mellett és nyugalomra intett

A NATO szolidaritást vállal Törökországgal és kiáll az ország területi épsége mellett, egyúttal azonban arra szólítja fel az érintett feleket, hogy az orosz vadászbombázó Ankara általi lelövése teremtette „súlyos” helyzetben körültekintően járjanak el és csökkentsék a feszültségeket – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az észak-atlanti szövetség keddi rendkívüli tanácskozása után.

A NATO politikai döntéshozó szervének, az Észak-atlanti Tanácsnak az összehívását Törökország kezdeményezte a keddi incidens megvitatása végett, amely során a szíriai-török határ térségében egy török F-16-os vadászgép lelőtt egy Szu-24-es orosz vadászbombázót. Stoltenberg sajtótájékoztatóján leszögezte: a szövetség értékelései összhangban vannak a Törökország által közölt információkkal, amelyek szerint az orosz gép megsértette a török légteret.