Az általános iskolákban a Kormány döntése nyomán fokozatosan bevezetve ingyenesen biztosítják a tankönyvellátást a gyermekek szülei részére. Mindez azonban nem terjed ki a középiskolásokra, ezért Bebes István polgármester egyeztetéseket folytatott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Körmendi Tankerületének vezetőjével, Farkas Tibornéval a tankönyvtámogatás középiskolai bevezetéséről.

Ennek eredményeként elkészült az a rendelet-tervezet, mely szerint 2016. szeptemberétől támogatja a helyi Önkormányzat azokat a Körmenden lakcímmel rendelkező szülőket, eltartókat, akiknek gyermeke(i) a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban vagy a Rázsó Imre Szakközépiskolában és Szakiskolában kezdik meg középiskolai tanulmányaikat.

A Gimnázium és Szakközépiskola első évében a támogatás mindenkinek járna, hiszen ekkor még nincs a középiskolai tanulmányok kapcsán befejezett tanulmányi év. Az első évet követően a támogatás évenkénti mértéke már tanulmányi eredménytől lesz függő.

A Gimnáziumban 3,5-ös átlagtól kezdődően lesz erre lehetőség, mely esetben 3.000 Ft a támogatás összege. Aki eléri a 4-es átlagot annál 6.000 Ft-ra emelkedik az összeg, 4,5-től pedig 12.000 Ft-ot biztosít az önkormányzat.

A Szakközépiskolában kedvezőbb szempontokat fogalmaz meg a rendelet, hisz 3-as átlag már jogosít a 3.000 Ft-os tankönyvtámogatásra, 3,5-től jár a 6.000 Ft, s 4-estől a 12.000 Ft-.

Szociális szempontokat nem tartalmaz az új rendelet, hiszen jogszabály szerint meghatározott keretekben biztosított a támogatás szociális-egészségügyi alapon rászorulók részére, valamint a rendkívüli települési támogatás keretében is lehetőség van támogatás igénylésére.